menü ikon

Life is too short not to eat cake

2015. november 29.

Sok jó és sok rossz döntést hoztam eddigi életem során. Sokszor sírtam, de sokszor nevettem is. Sokszor azt hittem, hogy a helyes úton járok, valami miatt mégis letértem vagy épp letérítettek arról. Mert hagytam. Olyan is volt, hogy megbotlottam egy kőben, de olyan is, hogy zsákutcába kerültem. Végül, egy kereszteződésnél állva elmélkedtem arról, hogy merre menjek tovább, melyik irányt válasszam?! Aztán egyszer csak döntöttem. Megtaláltam a helyes utat. Legalábbis azt hiszem.

Számtalan velem egykorú fiatal, vagy mondhatnám úgy is, hogy az én generációm rossz helyzetben van. Ismerőseimről, barátaimról, régi osztály és csoporttársaimról tudom, hogy nem szeretik a munkájukat, nem abban a szakmában dolgoznak amilyen végzettségük van, vagy épp munkanélküliek. És akkor még nem beszéltem arról, ami majdnem minden huszonéves fejében naponta megfordul: "nincs még mindig lakásom, nincs albérletem, nincs autóm, szar a munkám, elegem van!" Ritka az olyan 17 éves, aki tisztában van azzal, hogy ténylegesen mi is akar lenni. Főiskolán tanulni tovább, vagy esetleg valamilyen szakmát választani?! Sokan szülői tanácsra döntenek: "Legyél kisfiam XY-on, abban sok pénz van. Jól megszeded magad belőle." Majd a gyerek 15 év múlva lehet, hogy szarrá keresi magát, de utálja a munkáját és ettől boldogtalan lesz. Vagy nem keresi magát szarrá, utálja a munkáját és boldogtalan lesz. Ugyan ott végződik a történet. Mert tudjátok mit, lehet hogy igazából pék, fodrász vagy esetleg pilóta akar lenni. Én úgy gondolom, hogy kellenek az élettől olyan hatások, olyan események, élmények, amik közelebb hoznak minket ahhoz, mit is szeretnénk valójában csinálni, mik is szeretnénk igazából lenni. Tizenévesen nem lehet ezt még tudni, nem lehet eldönteni, hanem kicsit később. Mondjuk évekkel később. Persze tudom, hogy sok kényszer helyzetben lévő fiatal van, akiknek nincs lehetőségük várni. Én sem voltam abban a helyzetben. Amióta az eszemet tudom dolgozom. Soha nem derogált a munka. Voltam jégkását áruló kislány épp úgy, mint bögyös kocsmároslány vagy marketinges. Mégis mindig úgy éreztem, hogy valami nem az igazi. Ez nem az én helyem, nem az én utam. Sok álmom tört darabokra, különböző betegségek vagy épp az aktuálpolitikai helyzet miatt. De akárhol voltam, akármit csináltam egy biztos dolog volt ami végig elkísért, méghozzá a sütés.

Pont ma van egy éve, hogy Bianka Brush unszolására megcsináltam a blogot. Bevallom őszintén, eleinte nagyon nem akartam. Úgy gondoltam, se papírom, se végzettségem, így nincs jogom egy ilyen oldalt létrehozni. Végül beadtam a derekamat. A hónapok teltek, a sütik sültek, a követőim gyarapodtak. Én meg egyre jobban kezdtem érezni, hogy otthon vagyok és jól érzem magam ebben az egészben. Hogy az ismerőseim, barátaim és idegenek is egyre sűrűbben rendelnek tőlem sütit. Rá kellett jönnöm, hogy ez az én álmom, ez az én helyes utam. Ha minden jól megy, március végén a gasztroblogger szócska mellé odakerül majd a cukrász is. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, mit fogok csinálni vagy hol leszek évek múlva. De ha rajtam múlik, akkor valahol a belvárosban, egy picike, kovácsoltvas asztalokkal, színpompás virágokkal és illatozó friss süteményekkel teli cukrászdában leszek. Ott megtaláltok majd!

Kövessétek az álmaitokat, és soha ne adjátok fel a helyes út megtalálását. Addig is amíg várakoztok, süssetek jó sok finom sütit, tortát és mindenféle nyalánkságokat

Minden megsült tortámnak, süteményemnek, édességemnek és azoknak, akik ezeket elfogyasztották, meg persze a cuki követőimnek boldog "blogévfordulót" szeretnék kívánni.

A képeket egyik kedves barátnőm Szamos Viktória készítette, a süteményeket pedig jómagam. A sütikről a recepteket az alábbi linkekre kattintva megtaláljátok:

Popcake recept Cupcake recept Olga-féle almás, Lara módra recept
kezdőlap