menü ikon

Diós torta

2016. december 13. sütemények > torták

Sziasztok kedveskéim! Több mint fél éve nem tettem közzé bejegyzést, és ennek oka az egészségügyi állapotom volt. Sokan tudjátok, hogy két gerincműtéten is átestem a nyár folyamán és elég hosszadalmas volt a rehabilitációm. A helyzet még most sem annyira pompás, de próbálok pozitívan hozzá állni a dolgokhoz, na és persze erőt ad az, amit az ember lánya örömmel és szenvedéllyel csinál. Az én esetemben ez a sütés. Már a rehabom alatt is, amikor sokszor magam alatt voltam és untam már a kötelező fekvést, sütöttem sütiket, persze egy kis/nagy anyai segítséggel. Esküszöm, jobb volt mint bármilyen gyógytorna. Most próbálom magam vissza szoktatni a hétköznapokba, amik az új életmódom megtanulásával és alkalmazásával már nem is annyira szürkék. Sajnos a laktóz és glutén intoleranciám mellé most még a tejfehérje is társult, így én már a laktózmentes termékeket sem tudom fogyasztani. Tudom, hogy sokan járnak velem egy cipőben, így nekik is kedvezve leírom a glutén és tejmentes hozzávalókat is. Mivel hamarosan itt a karácsony ( HURRRÁÁÁ ), a torta díszítését is ehhez méltóan találtam ki. De elég a fecsegésből, íme az istenien finom diós torta receptem, természetesen egyenesen a konyhámból.

Tésztához:

  • ⚜️ 2 db tojás
  • ⚜️ 12,5 dkg margarin (tejérzékenynek LIGA növényi margarin)
  • ⚜️ 1 csomag sütőpor (gluténérzékenyeknek Haas natural)
  • ⚜️ 1 teáskanál vanília kivonat
  • ⚜️ 10 dkg kristálycukor
  • ⚜️ 12 dkg búzaliszt (gluténérzékenyeknek 15 dkg rizsliszt)
  • ⚜️ 6 evőkanál darált dió
  • ⚜️ 1,5 dl tej (tejérzékenyeknek alpro mandulaital)
  • ⚜️ fél citrom reszelt héja

Töltelékhez:

  • ⚜️ 1 csomag vaníliás pudingpor (gluténérzékenyeknek Haas márkájút szeretem a legjobban!)
  • ⚜️ 2,5 dl tej (tejérzékenyeknek 2,5 dl alpro mandulaital)
  • ⚜️ 2,5 dl HIDEG habtejszín (tejérzékenyeknek 2,5 dl Meggle 100% növényi alapú habtejszín! Csak az Auchanban és Metróban kapható!)
  • ⚜️ 1 teáskanál vanília kivonat
  • ⚜️ 5 evőkanál darált dió
  • ⚜️ 8 evőkanál cukor

Amire szükséged lesz:

  • ⚜️ 18 cm-es tortaforma
  • ⚜️ szilikonos sütőpapír
  • ⚜️ spatula
  • ⚜️ habzsák
  • ⚜️ csillag díszítőcső
  • ⚜️ robotgép
  • ⚜️ 2-3 db keverőtál

1. A pudingport elkeverjük a cukorral és a tejjel csomómentesre és sűrűre főzzük. Ha kész, félrerakjuk míg teljesen kihűl.

2. A vajat mikróban kb. 1 perc alatt folyékonnyá melegítjük, majd elkeverjük benne a cukrot és a tojásokat. Utána mehet bele a tej és a dió kivételével, az összes többi alapanyag. Végén keverjük hozzá a tejet és a diót is. Mivel mindegyik lisztnek más a sikér értéke, ha kíván a tészta még egy kis tejet, akkor öntsünk hozzá nyugodtan. Ha csomómentesre elkevertük beleöntjük a sütőpapírral kibélelt tortaformába, és előmelegített sütőben, alul-felül sütésen 180 fokon 50 perc alatt készre sütjük. Ha kész, félrerakjuk míg teljesen kihűl.

3. Akkor folytatjuk a krémet, mikor már a puding és a megsült tortánk is teljesen kihűlt. A puding kocsonyás állagú kell hogy legyen, így azon konyhai robotgéppel vagy esetleg egy botmixer segítségével lazítunk. Ha ez megvan a tejszínt felverjük kemény habbá. A laza pudinghoz először a felvert tejszín felét keverjük, ezt lehet erőteljesebb mozdulatokkal is, majd a diót. Ha ez kész, spatulával dolgozunk tovább és a maradék tejszínhabot és a vanília kivonatot is óvatos mozdulatokkal hozzákeverjük a diós masszához.

4. A piskótát 3 egyenlő részre vágjuk, megtöltjük és bevonjuk a diós krémmel. Ha szeretnénk díszíteni is, akkor figyeljünk arra, hogy maradjon krém a díszítésre is. Ahhoz pedig a habzsákba töltjük és cuki koronákat nyomunk a torta tetejére. Pár órára hűtőbe tesszük, vagy akár azonnal fogyaszthatjuk.